The beginning sometimes difficult
Augusztus 30., utolsó nyári nap
Augusztus 30., utolsó nyári nap
APA BÖRTÖNI LÁZOGATÁSA, HELYES HÜLYE GYEREK, IZGALOM, A POR HOGY KERÜLT AZ ORRLYUKAMBA?
– Erre – jelentette ki a rendőr, mire anyámmal utána mentünk.Lerobbant egy hely – ezalatt azt értem, hogy vagy húsz vagy annál több éve nem járt erre esetleg takarító, mindenfelé kosz, porháló és esetleg lejött vakolat. De mit is vártunk volna egy börtöntől? Majd egy luxushelység lesz, a cellák meg ötcsillagos szállodaszobák lesznek? Hát. Jó kérdés. NEM.
– Anyu... – nyögtem félénken. – Apu hol van már? Baszottul hűvös van! – dadogtam. Éreztem, ahogy ajkaim belilulnak.
– Ne káromkodj! – nézett rám élesen. – Nemsoká'. Csak megnézzük, beszélgetünk kicsit vele, majd hazamegyünk.
– Nagyszerű... – morogtam magamban hidegen.
Amint mentünk a csendes helyiségen át, 'hol csak anya magassarkúja koppanása hallatszott, és az idegbeteg börtöntöltelékek üvöltözése egymásnak.
– Á, Amanda, Lottie! – vigyorgott apám, elég félelmetesre sikeredetten. – Hát eljöttetek? – kacagott, miközben karját a rácsnak támasztotta. – Amanda... De szép nagylány lettél! Egyáltalán szűz vagy még? – röhögött jót, megint...
– Nem ezért jöttünk, Stewart – sóhajtott anya, és matatni kezdett a Louis Vuitton táskájában. Majd elővett egy Marlboros dobozt, és apa eret virrasztó kezébe nyomta.
– Kösz – mosolygott oldalasan, majd valamiről csevejt vitattak, ami nem nagyon volt nekem roppant érdekfeszítő. Elsétáltam mellettük, és nézelődni kezdtem a rossz fiúk között.
Inkább nem írom le, milyen megjegyzéseket kaptam... afféle „pedofil vagyok most megduglak hehe” féléket. Ehe...
Egyszer csak egy üres, zord folyosó előtt találtam magam. A lámpák villogtak, voltak kiégettek, volt, amelyik világított halványan.
– Hé, kóbor macska! – hallottam egy tizenhét év körüli hímhangot, mire megpördülve a tengelyem körül, őrülten kapkodtam a fejem. – Igen, te! Cicc, cicc...
A fejem a hang irányába kaptam, és vadul zakatoló szívvel néztem az elhúzott szájú, vigyorgó rossz fiúra. Agyontetoválva, piercinggel megpecsételve, és festett vörös hajjal rendelkező tinédzser (!) börtöntöltelék(!)kel találtam szemben magam.
– Ehm... Ismerjük mi egymást? – vontam fel szemöldököm. – Nem hinném. Mit akarsz?
– Téged.
És kis hatásszünet, és röhögve díjazza saját humorát. Hahaha. Nagyon vicces. De tényleg.
Forgatva a szemeimet megráztam a fejem lesajnálóan. – Inkább ne csináltass IQ-tesztet, az eredménytől sírva fakadsz. De nyugi, egy sült krumpli és a te teszted között alig van különbség. Csak a burgonya okosabb – néztem rá gúnyosan vigyorogva.
Összeráncolta a szemöldökét, és ahogy feljebb ment a szemöldöke (és a piercingje), a "fejdísze" meglett világítva a fény által, s megcsillant.
– Whoa – nyögtem. – Cseszd meg, mi a franc? Tiszta fém. Te állat.
Felkacagott véleményemen, mire én is akaratlanul elmosolyodtam. Na, kijövünk mi egymással.
Folyti :)
VálaszTörlés